1.fejezet

Tudtam, már aznap reggel, hogy ma valami rossz fog történni. Nem voltam benne biztos benne, hogy ez a rossz dolog velem fog-e történni vagy valaki mással csak azt tudtam, hogy ez a mai nap más lesz. Talán kár volt aznap olyan figyelmetlennek és szeleburdinak lenni. Így vissza gondolva lehet, hogy ezt az egészet csak én játszottam ki a sorsnál.

Miután elindultam a suliba már nem nagyon érdekelt a dolog. a rossz közérzetem is elmúlt mire a sulinak vége lett és elindultam hazafelé. már sötét volt odakinn mert sokáig maradtunk a könyvtárba beszélgetni. Mielőtt kiléptem vna az épületből még beugrottam a mosdóba megigazítani a sminkem. ez nálam már szinte reflex szerű dolog volt. mikor kiléptem az ajtón legjobb barátnőm, Tiff megkérdezte, hogy ne vigyen-e haza, de én elutasítottam mondván itt lakom a közelben. Nagyon szippantva a kora esti szellőből elindultam haza felé. utam az egyetem kertjén vitt át, keresztül a fő úton át a sikátorba. Ez az egyetlen hely amit utálok a városba, de mivel nem akartam a hosszabb úton kerülni ezért itt mentem. Csizmám sarkának kopogása visszaverődött a falakról.Már láttam a sikátor végét, az öreg tölgy fát ahol nyáron üldögélünk. Hirtelen megtorpantam, mert az egyik lámpa kiégett, így félhomály borult a sikátorra. elhatároztam hogy nem érdekel, megyek tovább. épp hogy elhaladtam a fa mellett valaki elkapott és lenyomott a betonpadra. elkezdtem sikoltozni de ő erősen befogta a számat, levegőt is alig kaptam. a szívem annyira lüktettet h majd kiugrott a helyéről. Rettenetesen féltem a könny patakzott a szememből, de hirtelen ismerős illat csapta meg az orrom. minden testfunkcióm leállt, még a szívem is kihagyott egy dobbanást. ismertem ezt az illatot, az egyik legjobb barátom Josh is ilyet használ. imádom ezt a parfümöt. mielőtt még felocsúdhattam vna összefogta a hátam mögött a kezemet az arcát a fülemhez szorította és ennyit mondott suttogva: ne haragudj. olyan hanggal mondta mint aki nem is önszántából van itt és ő is legszívesebben elfutna, de kötelező ezt megtennie. gyengéden felhúzta a szoknyám és félretolta a bugyim. annyira fura volt, mert mindig azt mondják h ezek a férfiak mindent erőszakosan csinálnak. ő nem tépte le a ruhám, nem pofozott meg h maradjak csöndbe, egyszerűen csak csinálta. megtette. belém hatolt. minden egyes lökésnél azt hittem hogy meghalok. rettenetesen fájt. miután elélvezett a mocskos disznó megsimította az arcom és otthagyott. maszk volt rajta így nem láthattam az arcát, de vlahol a belsőmben éreztem h ismerem.

abban a szörnyű hónapban voltam 17 éves. lehet h hihetetlenül hangzik ez az én számból de még szűz voltam akkor. miután nagyjából magamhoz tértem láttam h minden tiszta vér, és ez a vér belőlem jön. sűrű könnyeim között kutattam a táskámban valamiért amivel nagyjából rendbe hozhatom magam. már nem emléxem rá hogy de felöltöztem és haza vánszorogtam. mikor beléptem a házba anya már az őrület határán volt h hol lehetek. mikor meglátott elszörnyedt, de rögtön tudta mi történt és én egy másodpercen belül az ölelő karjaiba voltam. rögtön azt mondta hogy be kell mennünk a kórházba, de én nem akartam. nem akartam átélni azt a szégyent ahogy az orvos rám néz, és egyszerűen az arcára van írva h mit gondol rólam.  nagyn ehezen lebeszéltem anyát, és felmentem a szobámba. az összes ruhámat levettem magamról és a szemétbe hajítottam. mindent ami rajtam volt. az ékszereimet betettem az éjjeli szekrényembe rejtett ládikámba, soha többé nem akartam azokat látni.  berohantam a fürdőbe, megnyitottam a tusolóba a vizet és egyszerűen bekuporodtam a forró víz alá. lábaimat egészen a mellkasomhoz húztam, átkulcsoltam őket és sírtam. sírtam amig csak bele nem fáradtam. azt hittem le tudom magamról mosni a szörnyű emlékeket, de nem sikerült.

 kb 2-3 hónap múlva egyre furcsábban kezdtem érezni magam. a suliban egy kisebb hasmenénes-hányós vírus volt így arra gyanakodtam, ugyanis nekem is elég rossz volt a gyomrom. ha ez még nem lenne elég azoktól a kajáktól amiket eddig szerettem egyenesen felfordult a gyomrom. ekkor már aránylag túl voltam a történteken. egyik barátomnak sem mondtam el, kivétel tiffanynak. rettenetesen megdöbbent mikor elmeséltem neki, és ami a legrosszabb magát is okolja, hogy azon az estén nem volt erőszakosabb h haza vigyen, mert akkor nem lett vna semmi baj.

épp biológia órán ültünk mikor megint elkapott a hányinger. annyira rosszul lettem h ki kellett mennem a gyengélkedőre. a nővér amennyire tudott megvizsgált, de nem talált semmi szokatlant. mivel nem volt biztos a dolgában beutalt a kórházba, ahol vért vettek és megvizsgáltak az utolsó centiméterig. az orvos azt tanácsolta h menjünk haza és majd szól ha kész van az eredmény. délután már telefonált is, és azt mondta h menjünk be a kórházba beszélni szeretne a szüleimmel. mivel apa külföldön volt ezért anyuval ketten mentünk. az orvos döbbent, és ijedt arccal közölte a hírt: 2,5 hónapos terhes vagyok. ezek után kifejezéstelen arccal elkezdte mondani a lehetőségeket. megtarthatom, ott az abortusz vagy az örökbeadás, de ha a természet úgy akarja nem is biztos h megmarad a baba. persze a rendőrség a megtartást javasolta, de nekik csak a baba dns-e kellett h össze tudják hasonlítani a támadóéval. egy hét gondolkodási időm van. ha 3 hónapig nem vetetik el a babát utána már az én életem is kockázatos. ezt nem akartam a megoldást amúgy sem akartam, hiszen akkor lehet h soha többé nem lehet gyerekem. rengeteg átvirrasztott éjszakán át gondolkodtam h mitévő legyek.pedig az életemben annyira jól alakult minden. egyenéőre még senkinek nem mondtam el h terhes vagyok, még tiffnek se. annyira félelmetes belegondolni h egy kis emberi élet fejlődik bennem. megtartom, mert egyszerűen kezdem megszokni és megszeretni. hiszek abban h a bébi apja sem így akarta ezt. és amúgy sem a baba hibája h így fogant meg. furcsa érzés h anya leszek...de mikor ez jut eszembe, az is vele társul h h fogom ezt elmondani a gyermekemnek, hogy ki az ő apja. abból az időből csak a naplóm emlékei maradtak meg:

                                    -----------------------------------------

"kezd látszani a hasam. egyre nagyobb és nagyobb. eddig nem értettem hogy miért mondják a terhes nők h úgy érzik magukat mint a bálnák. én azért nem bálnát mondanék hanem elefántot. a  tanárok egyre furcsábban néznek rám, és már pletykák is lábra kaptak.  a legjobb amit hallottam az az volt h az egyik nyomi gyerek azt állította h övé a baba. nah majd pont vele fogok önszántamból lefeküdni.ezeket persze nem veszem a szívemre, inkább jókat nevetek rajtuk. nekem az a fontos h én tudom h mi történt és h ezért én nem vagyok felelős. a 4. hónapban vagyok. a doki azt mondta h hamaraosan megtudhatom h lány vagy fiú lesz e. vhogy úgy érzem h nem akarom tudni. nem szeretnék készülni és izgulni. egyszerűen majd akkor kiderül mikor megszületik. az orvosnak volt egy jó beszólása: és itt lesz a büszke apuka h elvága a köldök zsinórt? anyuval egymásra néztnük és láttam a tekintetén h legszívesebben képen törölné a dokit.

hamarosan közeleg a végzősök bálja. a pocakom ellenére több meghívást is kaptam de nem tudom h elfogok-e menni. tudom h közhely de nincs egy rongyom se ami rám jönne."

                             ------------------------------------------------

"május van. már érzem a nyár kellemes sugallatát. ha nem ilyen állapotban lennék még élvezném is de ilyenkor ugye lekerülnek a vastag bő kabátok, és pulóverek. habár fölösleges erre gondolnom hiszen úgyis tudja az egész suli mégis megteszem hiszen tiffani minden nap emlékeztet rá. elmondtam neki. igen, el. nem volt más választásom, ő is látta rajtam, nem hazudhattam neki. a probléma ezzel csak az h ő úgy kezeli ezt az egészet h milyen szuper milyen fantasztikus és sorra veszi nekem a baba cuccokat. a bállal kapcsolatban: elmegyek. méghozzá Joshsal. annyira aranyos volt. tegnap átjött és egy csomót beszélgettünk. nagyon tapintatosan nem hozta szóba a terhességem, még csak nem is bámulta a hasam. és mikor a baba rúgott egyet és megengedtem neki h megfogja akkor is teljesen magától értetődően csinálta. aztán a bálról kérdezett. mikor szóba került h kivel megyek elhívott...mivel az összes jelölt közül ő a legjobb barátom rögtön igent mondtam. ma délután elmentünk tiffanival ruhát venni... áldom a tervezők nevét amiért gyártanak XXL-es ruhákat is. ne hittem volna h valaha ilyet mondok de nagyon szép ruha.

mostanában a lelkem kezd megnyugodni, és megbékélni azzal h anyuka leszek. a baba egyre többet mocorog. nagyon furcsa érzés, de egyben kellemes is.

sajnos mostanában egyre többet kerül szóba a hogyan tovább című kérdés. hála az égnek az érettségi nagy része megvan, már csak bioszból kell emelt szintűt tennem, az pedig már gyerek játék lesz. nagyobb probléma az az h kétlem h végig tudnám csinálni az egyetemet egy kisbabával. gyedül biztos h nem... remélem a megoldás hamarosan megszületik."

---------------------------------------------------------------------------------------

A végzős bál estéje volt a legszörnyűbb számomra. josh nagyon kimérten és kellemetlenül udvariasan viselkedett velem. akkor még azt hittem csak az zavarja h mindenki a hasam bámulja. de tévedtem. mikor felcsendül a kedvenc lassú számom táncolni hívott. barátilag összebújva lassúztunk. mikor felhangzott az utolsó akkord lágyan megfogta megfogta a kezem és kivezetett a teremből. nagyon titokzatosan viselkedett. egészen a termünkig kísért. bent leültetett egy székre és kulcsra zárta az ajtót. egy kicsit megijedtem, ugyanis az arca elfehéredett mintha csak kísértetet látna. tekintete üvegesen meredt a távolba. ijesztő látványt nyújtott. de amit mondott még ijesztőbb volt

- mi lenne az a dolog amit soha sem bocsátanál meg nekem?
- ömm nem tudom-hirtelen semmi sem jutott eszembe, csak a kifejezéstelen arcára tudtam figyelni-, szerintem neked bármit meg tudnék idővel bocsátani.
-akkor szeretném ha erre emlékeznél.

akkor egész közel hajolt az arcomhoz de nem teljesen. épp csak annyira h az ajkunk összeérjen. megcsókolt. csókja égető és vággyal teli volt de ezzel ellentétben nyugodt is. életem legszebb érzése volt mégsem lehetett teljes, mert a csókjában ott bujkált valami szomorúság, valami félelem.

- ezt miért tetted?

- mert ezt már nagyon nagyon régóta rejtegetem és nincs több időm tovább titkolni.

-nincs több időd?

- én tettem.

- én tettem.
-te tettél mit?
én még életemben nem láttam férfit sírni de josh könnyek között tört ki és térden állva könyörgött.
- annyira sajnálom, nem tehettem mást. bocsáss meg könyörgöm bocsáss meg.
-de josh nem értem miről beszélsz. megrémítesz.
-annyira sajnálom, de egyszerűen nem volt más választásom
ekkor már kezdtem kicsit ideges lenni mert semmit sem értettem az egészből:
- Josh légyszíves nyugodj meg és mond el érthetően h mit tettél.- a baba is egyre türelmetlenebbül tűrte ezt az egészet. egyre nagyobbakat rúgott ami kezdett kicsit fájdalmas lenni
Josh szipogva kezdte el mesélni a történteket:
- aznap este mentem hazafelé és megállított 8 hatalmas ember az utcán és kés volt náluk. Bróbáltam lefizetni őket, fenyegetni, de nem jött össze. Azt mondták h az egész családomat lemészárolják ha nem erőszakolom meg az első erre jövő lányt... istenem, édes istenem, és én annyira nem számítottam rá, hogy pont te jössz arra, és megismertelek és borzasztó élmény volt. bocsáss meg ó kérlek szépen bocsáss meg nekem.

egyszerűen ledermedtem.. hát igazam volt, mégis csak ismertem azt a parfümöt valahonnan. szóhoz sem jutottam. mégis hogy tehetett ilyet?...nem, ez önző dolog hisz az egész családja....és most itt térdel előttem és könyörög... kezemmel megérintettem az arcát és felemeltem a fejét. egyszerűen nem bírtam nézni ahogy szenved.
-josh, ez nem a te hibád- kételkedve nézett rám és látszott rajta h nem hiszi el amit hall
-Laura én ígérem h bármit megteszek csak h neked jó legyen. bármit kérhetsz.
- hát lenne itt vmi.-azzal letérdeltem hozzá és megcsókoltam.
-csak annyit kérek h szeress és légy mellettem
-azt hiszem ez teljesíthető-és egy hatalmas mosoly kíséretében magához ölelt.